Terelő napló: 1. rész
"Tudtam, csak nem sejtettem"
Szóval tudtam én, hogy ez a terelés dolog nem arról szól, hogy a gazdi kívülről nézi – ajkán megelégedett mosollyal –, ahogy kutyusa egy jókora területen ügyesen terelgeti a birkákat, s a végén az alaposan lefáradt ebzettel elegánsan hazahajt. Azt azért mégsem sejtettem, hogy sportos mindennapjaim ellenére is a tüdőmet fogom kiköpni már az első alkalommal!
Na de ne szaladjunk ennyire előre. Miután eldöntöttem, hogy Lizivel, a fiatal Border collie-mal végre kipróbálom ezt a tevékenységet, rágugliztam a lehetőségekre. Bár nagyobb a választék, mint egy évtizeddel ezelőtt, így is csak egy jó órányi autóútra találtam szimpatikus helyet: az Alföldön.
Miért akartam kipróbálni a terelést? Mert a Border collie fajta eredetileg terelésre kitenyésztett juhászkutya. S bár Lizi show-vonalas kennelből származik (tehát felmenői már nem dolgoznak aktívan terelőként), azért kíváncsi voltam, mennyire munkálkodnak benne a gének.
A megérkezésünk utáni rövid elméleti összefoglalóból hamar megtudtam, hogy alapvetően 3-féleképpen reagálnak a Borderek, amikor életükben először találkoznak birkákkal:
- A. A kutya azonnal megkezdi a jellegzetes 'borderes' köríven való futást a birkák körül. Ennek örülünk, mert egyértelműen a terelőösztön megnyilvánulását jelzi.
- B. A kutya beront a birkák közé, megpróbálja elfogni őket. Ez inkább a vadászösztön megnyilvánulása, ám ennek is tudunk örülni, mert ezt könnyebb átfordítani terelésbe.
- C. A kutya semmilyen érdeklődést nem mutat a birkák iránt. Ez nehezebb dió, de még itt sincs minden veszve, mert lehet, hogy idővel mégis sikerül előpiszkálni a kívánt ösztönt – bár kétségtelenül több munkát igényel.
Az első találkozás mindig egy kisebb körkarámban történik, mert a birkák itt könnyebben együtt tarthatóak, és jobban kontrollálható a kutya viselkedése. Nos, Lizi azonnal egyértelművé tette: ő bizony az 'A' típusba tartozik, show-vonal ide vagy oda, a terelőösztönök működnek benne!
Igen ám, csakhogy az ösztönállapotba került, izgatottan körbe-körbe rohangáló kutyának FOGALMA SINCS, hogy tulajdonképpen mit csinál vagy mit is kellene csinálnia. És lássuk be, a gazdának sem! :) Mert hiába hangzott el, hogy mi a gazdi feladata: az ember – birkák – kutya vonal tartása, ahol a kutya 12 óránál helyezkedik el; más az elmélet és bizony más történik a gyakorlatban.
A kutya izgatott-idegesen rohangál körbe-körbe, jellemzően túlságosan közel a birkákhoz, ettől persze a birkák is idegesek, nyomulnának minél messzebb, többnyire a lábamon taposva, jómagam pedig inkább csak elszenvedője vagyok az egésznek, mintsem irányítója. A végeredmény pedig, nincs mit szépíteni, egy hatalmas káosz!
Fejkapkodás jobbra-balra (hol van már megint a kutya?), karral hadonászás (hátha végre leáll az egy irányba cirkálással) és a birkák nyomásának való ellentartás (talán sikerül mindeközben megúszni, hogy ne landoljak arccal a sárba). Pár perc és már azt se tudom, merre van az arra és mikor jutok levegőhöz újra…
Előbb-utóbb megkegyelmez a Terelő Központ szakavatott vezetője és pihenőt ad. Újra átvesszük a leckét: az lenne a cél, hogy a kutya ne teljes kört fusson a birkák körül újra meg újra, hanem U alakban tartsa a gazda által kijelölt irányt, és a 12 órát. És persze az se lenne utolsó szempont, ha közben nem akarna belecsimpaszkodni egyik-másik birkába – a birkanyírást inkább hagyjuk másra.
Nagy levegő, újabb kör. Határozottan jobban megy, s bár nem kevésbé fárasztó, de legalább az U alakban való cirkálás megvalósulni látszik.
Mindketten hulla fáradtan, latyaktól-sártól mocskosan, de egy minden eddigitől eltérő, közösen megélt új élmény boldog tudatával távozunk.
