Történt a minap

...hogy telefont kaptam a szomszédtól: két kutyám az utcánk alján szaladgál. Én éppen 50 km-nyi távolságra voltam. Azonnal autóba vágtam magam, irány haza! Percnyit se késlekedtem, de igazából nem voltam ideges. Az elején. Mert megbízom a kutyáimban és tudom, eszük ágában sem lenne elkóricálni. Biztos az a macska húzta ki a gyufát a fiúknál, aki rendszeresen idegesíteni szokta őket; de egy jóízű kergetésnél úgysem mennek tovább (se a macska bántalmazásában, se távolságban).

Aztán menet közben egyre idegesebb lettem. Mert eszembe jutott, hogy vidéken, ahol most élünk, egyáltalán nem általános a kutya=családtag jellegű hozzáállás. Volt már, hogy az előttem pár méterre, békésen sétáló bordereimet meglátva valaki egyből egy féltéglát (!) kapott a kezébe; és láttam már HVCS-ket (helyi vagány csávókat) felgyorsítani, ha egy macska szaladt ki az útra...Szóval rendesen "idegben" voltam, mire hazaértem. A házhoz közeledve már messziről látszott, hogy a kapu embernyi szélesen nyitva áll (az alsó retesz nem lett rendesen rögzítve, így hiába volt a zár nyelve a helyén, egy egyszerű lökés - pl. felugrás - hatására is kinyílt). 

Bonit és Lizit azonnal megpillantottam, ahogy bentről örülnek hazatértemnek. Rá egy pillanatra Luke futott a nyitott kapu felé bentről, és a kapu vonalában (de még belül) megállt farokcsóválva. Berohantam hozzájuk és agyon dicsértem, simogattam őket, mialatt Gubanc is előugrott a portánk előtti bozótosból (ugyan már kapun kívülről, de még a területünkhöz tartozó részről).Büszke és boldog gazdi vagyok. Ugyan szívesen kihagytam volna ezt az idegeskedéssel telt órát, de bizonyosságot nyert: ha egy kutya kiegyensúlyozott falkában/családban él, és jól érzi magát, nincs az az indok*, amiért elhagyná azt!

*Na jó, van: ivaros kannak a tüzelő szuka - de az nyilván más téma. 

UI: Lizi az elfogyasztott jutalomfalat (és nem a macska) miatt nyalja a szája szélét! :-D