Tévedésem története

Történt, hogy a minap egy olyan trükköt kezdtem el tanítani, ami az egész banda számára teljesen új. Kúszást lábjelre. Izgalmas, mert előzmények hiányában feketén-fehéren kiütközik a négy kutya különböző tanulási metódusa illetve a fajtára jellemző vonások is (a két border merőben másként tanul, mint a másik kettő). /Lehet, erről majd egy külön poszt születik. /

A mozdulat - megfelelő jutalomfalatos megvezetéssel - gyakorlatilag azonnal megvolt mindenkinek. A tévedésem akkor történt, amikor ki akartam venni a kezem a 'képletből'.Mert Boninak sehogy se ment. Az én eddigi legügyesebb, legokosabb kutyámat se perc alatt lepipálták a többiek. És akkor én szomorú lettem, mert megértettem, hogy az időt nem lehet visszafordítani. 

Boni elmúlt 11 éves. Hamarabb fárad fizikailag, és már vannak bizonyos, hm, rigolyái. És akkor most el kell(ene) fogadnom, hogy agyi képességeit illetően is erősen hanyatlik... Próbáltam emésztgetni a dolgot, de azért tovább gyakoroltunk. Aztán a mai alkalommal, egy külsős helyszínen való tréning során leesett: Boni agyi képességeivel az égvilágon semmi baj! ÉN HIBÁZTAM. 

Ő ugyanis - egyedüliként a bandából - tudja a meghajlós trükköt. És amikor én át akartam tenni a kézből való megvezetésről a lábjelre a 'kúszik' vezényszót, annyira a lábam mozdulatára összpontosítottam, hogy nem vettem észre, hogy a testem többi része önkéntelenül is olyasformán mozdul, mint amilyen a 'bravo' (meghajlás) vezényszó testjele. Márpedig a kutyák (a borderek pláne) az összképet nézik és értelmezik. Én tehát totál összezavartam Bonit azzal, hogy fektetés után a kimondott szavammal kúszást, ám a testem szavaival meghajlást kértem tőle. A zavarodottság pedig, amit láttam rajta, nem abból eredt, hogy nem tudja befogadni az új anyagot, hanem abból, hogy nem érti, hogyan képzelem el a meghajlást fekvésből... Ugye a többieknek mindez nem okozott gondot, mert ők nem ismerik a meghajlós trükköt, így náluk nem zavart be a kísértetiesen hasonló törzshajlás. Miután felismertem a tévedésem és korrigáltam a jelet, már Boninak is simán ment.

Drága Bonikám! Ez most Neked szól. Az én hihetetlenül okos és hűséges barátnőmnek. Kérlek, bocsáss meg, hogy az én tévedésemet Rád hárítottam! Nem elég, hogy a sikertelen gyakorlások miatt Téged hibáztattalak, ezt még azzal is tetéztem, hogy ítélkeztem feletted. Ígérem, ezután még jobban figyelek minden jelzésemre, hogy tiszta kommunikációval segíthessem a megértésed. Ezúton is köszönöm végtelen türelmedet és odaadásodat, hogy a számodra nyilvánvalóan érzékelhető csalódottságom ellenére is kitartóan gyakoroltál velem és odaadóan küszködtél, hogy megértsd a szándékomat. Szeretlek, kiskutyám!